Anyanyelvi Mészárszék

A címből gondolom mindenkinek világos a poszt témája.

Talán a leggyakoribb hiba a mindennapos nyelvhasználatban (eltekintve a -ba -be -ban -ben ragok alkalmazásától), hogy az "egyelőre" szavunk helyett az "egyenlőre" szót használjuk. Az egészben a kellemetlen, hogy ezen szavaink jelentése még csak köszönőviszonyban sincs egymással.

Egyelőre - nehéz egy másik szóval leírni a jelentését, talán ahhoz áll közel, hogy "most még (csak)", példa.: Egyelőre nem hoz új rendelkezést az önkormányzat.

Egyenlőre - jelentése "azonosan" példa: Kásás parádés góljának köszönhetően egyenlőre áll a két csapat.

Természetesen a rossz szóhasználat nem meglepő, hiszen kiejtésben is nagyon ritkán hallja ezt az ember helyesen, ezért azt hisszük, hogy a helytelen a helyes.

Sajnos nem jut eszembe semmilyen nyelvi lelemény, hogy hogyan lehetne hatékonyabban rávilágítani a problémára és jó mederbe terelni a nyelvhasználatot, úgyhogy a bejegyzésnek most kurtán-furcsán szakad vége.

Szép napot!

Régen nem írtam, itt az ideje egy újabb gyöngyszemet megvizsgálni.

Tévében, rádióban gyakran halljuk, hogy a nejem válni akar, a vejem nem törődik a gyerekeivel, stb. Amikor azonban ezen szavak szótövével akarnak az emberek kezdeni valamit, akkor furcsa módon a következőképp születik a szótő:

nejem - (e)m = nej, valamint

vejem - (e)m = vej.

Az egész azért nehezen emészthető számomra, mert szerintem a "nejem" és "vejem" az tulajdonképpen "nőm" és "vőm", vagyis a "nő" és "vő" szavaink rendhagyó ragozásából született.

Az egyik kereskedelmi csatorna híradójában hallottam, hogy ..."a nej feljelentést tett bántalmazó férje ellen". Nej. Ez nektek nem hangzik idegenül? Nem kapjátok fel a fejeteket, hogy "mit is hallottam?"?

A minap a Westendben nézelődtem egyik kedves barátommal, amikor az egyik divatüzlet portálüvegén a következő marketingszöveget olvastuk:

"Utolsó árak!" 

Egyből eszembe is jutott egy meglehetősen harmadosztályú vicc:

a titkárnő bemegy a főnökhöz, és mondja, hogy:

- Igazgató úr, megszűnik az adóhatóság!

- Hát ezt meg honnan veszi, Mancika?

- Azt írták a levélben, hogy "utolsó felszólítás"...

Na persze itt szó sincs ilyenről, nem szűnik meg a bolt, és még lesznek bőven árak, sőt valószínű, hogy magasabbak is, mint eddig. Viszont megpróbáltam magam elé képzelni azt a helyzetet, amit a kiírás szó szerint jelent: Az üzletben totálkáosz, csak jönnek az új termékek, de az utolsó árcédulákat használják fel, és ezután már ár nélkül kell a termékeket kitenniük a vásárlóknak....

De érdekes volt marketinges oldalról végiggondolni:

Mi is a cél? Hogy minél többen bemenjenek a boltba, minél többen vásároljanak. És ezt hogy akarták elérni? Felhasználtak két szót, aminek külön külön hatása van az emberre.

"utolsó" - nincs tovább, most cselekedj, különben késő lesz! 

"árak" - amikor az ember ezt a szót olvassa egy portálüvegen, automatikusan az olcsó termékekre gondol, hisz olyat még nem látott a világ, hogy valaki kiírja, hogy az árai nem versenyképesek, magasak, és megfizethetetlenek.

No és ennek a két szónak az egymás után rakásával megszületett egy olyan marketingszöveg, ami rám nem hat ösztönzőleg, nem akarok miatta bemenni abba az üzletbe. Hiába alkalmas a nyelv a trükkös marketingfogások kommunikálására, ha valakinek nem megy, akkor nem megy. Kész.

Sziasztok!

Épp tegnap este hallottam a következőt:

"olcsó ár"

Ezzel meg is kaptam a következő postom vezértémáját. A kérdés a következő: az ár olcsó, vagy az áru? A válasz persze egyszerű, lévén hogy egy ár nem tud sem olcsó lenni, sem drága, mivel nem azt vesszük meg. Az legfeljebb alacsony vagy magas lehet. Következésképp az áru lehet csak drága, vagy éppen olcsó. A fenti szóösszetétel tehát önmagában úgy rossz, ahogy van.

Tehát ahogy nincs "alacsony krumpli", úgy nincs "olcsó ár" sem. Fordítva már egészen más a leányzó fekvése: "olcsó krumpli", "alacsony ár"

Ami ennél a jelenségnél igazán gond, hogy a multik plakátjain nagyon sokszor a fenti, rossz példát látjuk viszont. Ők csupán arra törekszenek, hogy az olcsóságukat és az általuk kínált előnyös árat minél rövidebben közöljék a néppel. Sajnos ezzel a mészárszékre terelik a nyelvet.

Hasonlóan nem létező szókapcsolat a "deviszont". Írásban még nem találkoztam vele, így nem tudom, hogy hogyan helyesebb leírni: "deviszont" vagy "de viszont". Akármi legyen is a megfejtés, egyik sem tűnik kifejezetten helyesnek.

A "de" és a "viszont" jelentése apróságoktól eltekintve megegyezik. Mindkét szó ellentétes mellérendelő tagmondatok között szokott kötőszóként szerepelni. Így ezen a gondolatmeneten elindulva közel megegyező jelentésű kötőszavakat fogok most egymás mellé rakni:

- vagyistehát

- ésilletve

- ígyezért

Ugye, milyen furán hangzanak? Ami igazán fura, hogy a "deviszont" is ezek közé a lehetetlen összetételek közé tartozik, de mégis sokan használják, és nem tartják helytelennek. Ergo: Irány a mészárszék!

Az egyik kedvencem, ami a médiából ömlik felénk, legyen az újság, internet, televízió vagy éppen rádió. És ez nem más, mint az "avagy" használata a "vagy" helyett, mert gondolom jobban hangzik, esetleg a hírszerkesztő/tudósító/újságíró meg szeretné villantani választékos szókincsét, azzal nem is törődve, hogy a két szónak a jelentése bizonyos helyzetekben igencsak eltér egymástól.

A "vagy" szó jelentése - bármily meglepő - "vagy". Általában kötőszóként használják választó mellérendelő tagmondatok között. Egy híres "vagy":

Lenni, vagy nem lenni?

Rabok legyünk, vagy szabadok?

Az "avagy" szó jelentése viszont "vagyis", tehát magyarázó szerepet tölt be. Egy-két híres "avagy":

6-3, avagy játszd újra, Tutti!

Csocsó, avagy éljen május 1-je!

Tehát amikor meghallom egy hírolvasó szájából, hogy

"A rendezvényt megtartják, avagy elmarad a szélsőséges időjárás miatt. A szervezők még nem tudtak biztosat mondani.",

és belegondolok, hogy ez azt jelenti, hogy

"A rendezvényt megtartják, vagyis elmarad a szélsőséges időjárás miatt.",

akkor elgondolkozok azon, hogy mekkora erőfeszítésbe kerülne megjegyezni a két szó között a különbséget, elkerülve ezzel a nyelv következetes pusztítását.

A legelején szeretném leszögezni, hogy nem vagyok sem nyelvész, sem nyelvtanár, viszont kimerítő és átfogó kiképzést kaptam gimnáziumban egy nagyon inspiratív tanárnőtől. Eleinte szokatlanok voltak a módszerei, ma viszont már el sem tudom képzelni, hogy hogyan lehet másképp a magyar nyelvet oktatni.

Ha az itt papírra vetett dolgokkal el tudom érni, hogy 1-2 ember helyesebben írja, beszélje az anyanyelvét, már nem jött létre ez a blog hiába. Nem fogok világrengetően nagy igazságokat kimondani, csak szóvá teszek pár furcsaságot, ami a mindennapi életem során szembejön velem.

Ahogy az egyetértő, úgy az egyet nem értő kommenteket, építő kritikákat is várom szeretettel.